Kiss Kálmán tojáspatkoló vagyok, Baranya megyében, egy piciny faluban, Erzsébeten élek.

1992-ben kezdtem foglalkozni hobbiból a "tojáspatkolással", mivel szakmám sok szabadidőt tett lehetővé. 20 éves vonulós tűzoltói szolgálatom vége felé nagyon érdekes és megnyugtató tevékenységnek tűnt számomra a tojáspatkolás. Kihívást jelentett, hogy ezek a gyönyörű dolgok az én kezemből kerüljenek ki, hogy a népművészeti motívumok által tartalmat kapjanak a különböző nagyságú tojáshéjak.

 

2001-től, nyugállományba vonulásom óta ez tölti ki szabadidőm nagy részét.

Mindig is érdelet a művészet, annak forma és motívumvilága. Nyitott szemmel járva rengeteg minta maradt meg bennem. A kutatómunka már ehhez kapcsolódott célirányosan: könyvtárakban és még fellelhető hagyományőrző helyeken kerestem a motívumokat.

Eredeti vasas szakmám sokat segített a gyakorlati megvalósításban. Magam tervezem és csinálom meg a felkerülő motívumokat, és az elkészítéshez szükséges eszközöket, szerszámokat.

 

Eddig több munkámat zsűriztettem a Népi Iparművészeti Tanácsnál.

Szívesen járok kiállításokra, hagyományteremtő - és megőrző vásárokra. Kaposvári, pécsi, budapesti kiállításokon vettem eddig részt, illetve Németországba, Norvégiába és Ausztriába vitték ki a patkolt tojásaimat kiállítani. Sajnos én csak Németországban voltam jelen.

Ha tehetem, részt veszek vásárokon, fesztiválokon, így vevőim által munkáim sokfelé kerülnek a nagyvilágba. Vittek már belőlük az USA-ba, Mexikóba, sőt Dubai-ba és Japánba is.

 

Ezeken a rendezvényeken bemutatókat tartok a mesterség fogásaiból, s egyben a gyerekek számára lehetőséget biztosítok, hogy kipróbálhassák a tojáspatkolást.

2014-töl a Pécsváradi Zengő Turisztikai  Egyesület tagja lettem.

 

 

 

 

Remélem, kedvet kapnak a hagyomány folytatására!

 

Megjelent cikkek

Televíziós felvételek